2012.03.04.
17:23

Írta: KapcsolatAngyal

Két vélemény

Ma, sajnos temetésen voltam, erről eszembe jutottak egy kb fél évvel ezelőtti temetésen történtek.

Még épphogy csak megérkeztem, mikor egy ismerősöm odalépvén hozzám be akart szervezni egy MLM-es rendszerbe. AHHH Nem érdekelte különösképpen ,hogy éppen egy közös ismerősünket kísérjük utolsó útjára. Neeem ő csak nyomta dumát  a legújabb pénzkereseti lehetőségről. Általában udvariasan meghallgatom az embereket (nagyon, nagyon rossz szokás-ártalmas az egészségre) de most kivételt tettem hátatfordítva neki, elmentem mellőle.

Azt hittem ennél rosszabb már nem lehet, mikor a gyásszertartás után két puszi lenyomása után a gyerekkori szerelmem régnemlátott felesége megjegyezte hogy : "Hát te aztán jól összeszedted magad"

Egy századmásodpercnyi időre elméláztam, hogy vajon mikor voltam én "Szét", mire gondolt vajon. Aztán gyorsan leesett, hogy a súlyomra célzott (plusz 15 kiló- mióta utoljára látott-10 éve), ami tekintettel az ő kb. 40 kiló súlyfeleslegére elég tapintatlan dolognak hatott számomra. Na, gondoltam ha már a VÉRMLM-es kiakasztott korábban, akkor talán itt lenne az ideje, hogy kiálljak magamért. : -Hát te sem panaszkodhatsz-mondtam

Erre ő: ja, anyukám, de én szültem három gyereket!!!!!!

Na erre már tényleg csak röhögni tudtam ,és elnéző vigyorral a képemen kijelentettem:

Az már mindjárt más

Nade jöjjön a pozitív példa. Sétálgatok az utcán, bámulom a madarakat a fákon, gondolkodok vajon miért hívatott be a szabadnapomon a főnököm, közben izgatottan fürkészem a távolban az utat és reménykedem, hogy nem látom meg a buszomat a távolban elhaladni előttem. Erre egy néni az utcából - akitől eléggé tartottam ezeddig:

Jaaj ,nagyon sietsz.ugye?

Hát eléggé, tudja a buszra...

Szavamba vágva folytatja: Hát képzeld, hogy a kisunokám megnyert egy szépségversenyt és nagyon büszke vagyok rá, azért mondom ezt neked, mert te is nyertél egyet régebben. El akartam mesélni, hogy elraktam minden cikket rólad és azóta is van, hogy előveszem őket. Merthát mégis csak egy utcánkbéli lány nyeret meg. Azmeg már valami. Amúgy mindig nagyon csinos vagy azóta is.

Köpni nyelni nem tudtam. A szívemről a jégtömbök leolvadtak és már az orrom előtt elszáguldó busz képe, na meg a dühös főnök sem tudta a széles jókedvemet letörölni az arcomról.

Összefoglalva: hogyha valaki szül három gyereket, felszed 40 kilót az feljogosítja arra ,hogy érzéketlen tuskó legyen, nameg a nénik aki marconának látszanak egyáltalán nem biztos hogy azok.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény pletyka 15 40 súly súlyfelesleg kiló

2012.03.04.
16:50

Írta: KapcsolatAngyal

Séta minden nap egyelőre ennyit teszek.

Szólj hozzá!

2012.02.24.
13:11

Írta: KapcsolatAngyal

A kitartás hiánya

Hajh, drága olvasóim bizony a nagy papolás közben én is beleestem abba a hibába, hogy csak dumálok és dumálok. Írtam korábban a kitartás hiányáról (mint minden bajok okozójáról) itt elolvashatod:

Hogy mennyit fogytam a blogbejegyzések írkálása óta? Hát a célomnál lennék már ha nem mismásolom el a mozgást az tuti. Tíz kiló volt a cél, na az nem lett meg (bár a határidő még nem járt le). De miért nem? Tanulj a hibáimból.

1. Ha valami probléma ér, ne meséld el másoknak, mert tuti sajnálkoznak, amitől csak rosszabbul érzed magad és nem lesz kedved mozogni.

2. Ha valami új dologba kezdesz, na azt is csak azoknak meséld le, akik tuti hogy melletted állnak. Éppen elég károgó emberrel lehet ma találkozni és nem hiányzik ,hogy a célod elérésében korlátozzanak. Amikor valami újba kezdesz pl életmódváltásba vagy bármi egyébbe, akkor még a kezdetekkor valószínűleg még nem csordulsz túl az önbizalomtól.

3. Mozogj minden nap, ha csak kicsit is. Ha nincs kedved edzésre járni, akkor is legalább sétálj fél órát naponta a szabadban. Hidd el az is ér valamit. Fenntartja a kitartásodat.

Öt kilót fogytam, de ha minden nap mozogtam volna, ha az önbizalmamat nem hagytam volna lenyomni mások által, akkor már a tíznél tartanék. Hogy miért? Mert boldogabban nagyobb kitartással rendelkezünk, erővel telten könnyebben elmegyünk az edzőteremig.

 Amikor megcsináltam az első léböjt kúrámat ,akkor többen észrevették az eredményt, Voltak akik gratuláltak, de például az egyik volt munkatársam pontosan ezt mondta (miközben irigyen méregetett): "áhh úgyis visszahízod. Egy hét múlva már a dupláját is akár, csak figyeld meg ez egy nagy hülyeség. "

Nem lett igaza, de akkor is nagyon rosszul esett. Ha ilyen emberekkel találkozol, akkor hessegesd el a mérgező véleményüket minél hamarabb és igyekezz elterelni a témát, nem beszélni velük ha kell. Védd magad.

A legnagyobb hibám a kitartás hiánya volt, de a határidőnek még nincs vége nyárra meglesz a 10 kiló mínusz méghozzá életerővel teljesebben mint előtte, éhezés nélkül.

Hamarosan beszámolok a mozgásos élményeimről és eredményemről is. Kezdetnek az a fontos hogy rendszert vigyek ebbe is. Tehát mozogjak minden nap valamennyit. A kitartásomat kell fokoznom, mert annak hiánya a problémáim okozója.

Nektek is több kitartást!!! Pontosabban:

a KITARTÁS LEGYEN VELETEK!!!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: fogyókúra kitartás kiló magad védd

2012.01.26.
11:23

Írta: KapcsolatAngyal

Karácsony után, súlyosabban, majd új erőre kapva

Karácsony után elég sokáig tartott amíg rá mertem állni a mérlegre. Visszafogottan étkeztem, de mégis sikerült két kilót felszednem. Ez a szám valószínűleg a mozgáshiánynak betudható, mert a sportot vagy akár csak a napi sétát mellőztem az ünnepek alatt

A Bejgli-t a pogácsát és egyéb süteményeket teljes kiőrlésű lisztből, nádcukorral vagy mézzel készítettem, amik így egészségesebbek lettek ugyan de hizlalónak sajnos hizlalóak voltak.

Aztán legalább egy hónapja nagyon gyenge vagyok, esténként hamar elalszom és reggel alig tudok kikelni az ágyból. Keveset mozgok, próbálkoztam az immunrendszerem erősítésével, így beteg nem lettem, lázam sincs. Olyan érzés, mint amikor valaki betegség előtt áll, csak nálam a betegség maga nem jelentkezik. Néha fáj a torkom, aztán elmúlik, fáj a fülem pár órát, aztán elmúlik. Ezek miatt nem volt erőm és kedvem sem edzésre menni. Jógára és Zumbára járnék, ha mennék. Ezen kívül fallabdázni szoktam még-de ez is jó ideje elmaradt.

Jó hír viszont hogy pár napja minden nap elfogyasztok nyersen egy gerezd fokhagymát és elrágcsálok egy zellerszárat is. Azóta megnövekedett az életerőm és a vitalitásom.

Ami fontos ha fokhagymát akartok enni:

Rengeteg dolgot olvastam erről a témáról. Az előnyeinek utána tudtok nézni, ha egyszer lesz kedvem (mert már annyira megnövekedett az életerőm a fokhagymától), akkor leírom mik az előnyei.

Írnak sok mindent, a fogyasztás módját illetően. Egyéntől függ, hogy ki mit bír.

Például írják, hogy reszeld le, tegyél bele mézet és bio citrom levet és úgy edd. Aki bírja tegye. Ezt a módszert fél éve próbáltam ki, többször is. Az én gyomorom viszont elég érzékeny és nem bírta. Pár órát rosszul voltam tőle, fájt a gyomorom és hányingerem lett.-Tehát abahagytam

Aztán van az a módszer, hogy nyomd össze és edd meg valamihez, ezt sem bírta a szervezetem.

Azt is ajánlják páran, hogy vegyél kapszulát. Na, ettől is rosszul voltam, folyamatosan jött vissza az az íz, ráadásul így adalékanyagokat is juttattam a szervezetembe.- Elajándékoztam a kapszulákat és a barátomnak bevált ez a módszer.

Én viszont a természetes módszerek híve vagyok, ezekben hiszek, így mindenképpen nyers fokhagymát akartam fogyasztani, ezért az a változat jobban tetszett tetszett, hogy egyben nyeljek le egy gerezdet. Nem ajánlom senkinek hogy felvágás nélkül tegye meg, mert megfulladhat.

Ehelyett én inkább úgy csinálom, hogy 8-10 apró szeletre vágom az egy darab fokhagymagerezdet. Ez a szám változhat attól függően, hogy ki mekkora darabkákat bír lenyelni, biztonságosan!! Bőséges vízzel nyelem le őket, már a második naptól éreztem a pozitív hatását. Szoktam a művelet végén még egy kis kanál mézet enni hozzá, mert állítólag a fokhagyma és a méz (na meg a citromlé-csak én azt nem iszok hozzá) együtt sokkal hatásosabbak mint külön-külön.

Amire még ajánlatos figyelni az az, hogy olyan zöldségestől vásárolj, aki magyar fokhagymát árul, nem pedig kínai importot, mert a magyar fokhagymában több a vitamin és az ásványi anyag és egyéb jótevők. Honnan tudod megállapítani, hogy melyik magyar és melyik import. Ha hatalmas fokhagymákat látsz, akkor az import termék, ha apróbb, akkor nagyobb valószínűséggel magyar termékről van szó, de a legjobb ha megkérdezed a zöldségestől. A Multik importálják-ezt tehát felejtsd el.

Életerőre fel, ha van változás megírom. Az egy év 10 kiló, egészségesen, sanyargatás nélkül még mindig a célom, így lesz miről írnom bőven. Látogass el többször ide.

Szép hetet!

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: hízás méz 10 citromlé kiló életerő vitalitás foghagyma

2011.12.14.
18:43

Írta: KapcsolatAngyal

Újabb léböjt kúra-tapasztalatok

Hát az otthoni munkának (reggeltől estig otthon kellett végeznem, az amúgy irodai feladatomat , így nem tudtam kimozdulni) meglett az eredménye három hét alatt 75,5 kiló lettem a 73-ról. De az előző böjt eredménye még megvan így is szerencsére.

A kúrámat most más hozzávalókkal csináltam. Dr. Steinberger leveket és Spar-os Natúrpur leveket (ezek is bio-k) ittam felváltva, de betartva a Steinberger-es sorrendet. A kúrához kellett vagy lehetett enni rozskenyeret is. Ebből a Piszkei Öko Kft. Teljeskiőrléső bio rozskenyerét választottam, amit csak rendelésre hoznak a helyi bioboltba, mert annyira kevesen veszik, pedig isteni íze van - főleg pirítva (én így ettem - természetesen zsiradék nélkül csak magában). Ettem még az első napokban DM-es Alnaturás bio rozskenyeret is. Kellett volna még rengeteg folyadékot fogyasztani. Ezt a múltkor sikerült betartani, most nem annyira jött össze. Most a legtöbb az két liter volt amit ittam gyógyteából és vízből még a napi 0,7 deci léadag mellé.

Mérlegelés az első napon (2011 november 16.) 75,5 tehát tartottam a súlyomat az előző kúra óta (cselekedj.blog.hu/2011/08/08/dr_steinberger_lebojtkura_kiprobaltam_masodik_resz).

Első nap - Búzafűlé nap

Hozzávalók:

Dr. Steinberger Búzafűlé

Dm-es Alnaturás bio rozskenyér (lézervékony szeletekkel)

Sok sok víz és zöld tea

11:40 kor már kétszer ettem (kilenckor és tizenegy órakor). Pontosabban eddig kétszer ittam búzafűlevet és kétszer ettem hajszálvékony kenyeret. Vizet még nem ittam sokat, de majd pótolom. Zöld teát sem ittam még.

Nagyon jól bírom. A múltkor nagyon - nagyon kivoltam most semmiféle éhségérzetet nem érzek.

Utána 15 órakor ettem és ittam (egy vékony kenyeret

18 órakor ittam, 21 órakor ittam utoljára.

Víz: 1,5 liter ásványvíz (Pii víz)

0,5 liter csapvíz

Többet kellett volna innom

Az utolsó „étkezést” alig bírtam megejteni ,mert annyira nem voltam éhes, de az anyagcserének jót tesz ha dolgozik, így megadtam neki amit kért.

Második nap - Paradicsomlé nap (Spar-os)

Mérlegelés 74,4

Rengeteg energiám volt egész nap, táncoltam, dolgoztam, háztartást vezettem

A múltkor növőholdnál csináltam, most fogyóholdnál. Talán ez lehet az oka? Vagy az hogy az utóbbi hónapokban előfordult hogy délig csak gyümölcsöt ettem és esetleg így már hozzászoktam? Nem tudom, de jól érzem magam nagyon.

8:00 paradicsomlé, 11 óra paradicsomlé és két szelet kenyér, 14 óra paradicsomlé két szelet kenyér pirítva (csak 1 cm vastag a kenyér)

Egy liter csapvíz, 1, 5 liter zöld tea, 0, 7 deci paradicsomlé

Harmadik nap-Ananászlé nap

Mérlegelés 73,9

Sok energia. Reggel korán kelés, este későn fekvés. A gondolatok csak úgy suhantak az agyamban.

Reggel 7:30 ananászlé, 10:30 ananászlé és két szelet kenyér pirítva (vékony szelet),

Negyedik nap - Céklalé nap.

Csak négy „étkezés”, mert nem bírtam ki hogy mégegyszer egyek.

Reggel 10-kor lé+kenyér, 12:30 lé+kenyér kettő szelet

Elég nehezen bírtam a mai napot, valahogy rossz volt a közérzetem, alig bírtam gondolkodni, de éhes nem voltam. Sok víz, 0,75 liter céklalé

Ötödik nap - Répalé nap.

Répalé és kenyér felváltva. A Répalé ízét nem szeretem így nagyon nehéz volt meginni, az utolsót így nem is ittam meg.

Mérlegelés másnap reggel: 73,6

Összefoglalva, most nem ment le annyi kiló mint a múltkor, de a bőröm ismételten szebb lett. Két kilót fogytam és azóta is tartom. A További napokban reggelire gyümölcsöt ettem és keveset ebédeltem. Azt azóta is igyekszem betartani, hogy ne egyek nehezet vacsorára. Maximum gyümölcsöt, vagy préselt gyümölcsszeletet. Erre az évre már azzal is megelégszem ,ha megmarad ez a súlyom . Karácsony lesz és nem fogom magam telezabálni, de azért nem szeretném kihagyni a jó kis lakomákat sem. Esetleg arra figyelek, hogy ha nagyon sokat ettem ,akkor másnap délig csak gyümölcsöt fogyasztok majd Már régóta teljeskiőrlésű liszttel sütök, így  bejgli és az egyéb finomságok is azzal készülnek majd.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: bőr egészség szép fogyókúra spar léböjt dr.steinberger naturpur

2011.11.09.
19:13

Írta: KapcsolatAngyal

dr. steinberger kúra 2.0

A mértékletesség elvét követve elhatároztam ,hogy megszabadulok még 10 kilótól, DE nem sietek, nem erőltetek semmit sem-így egy évet állapítottam meg magamnak célnak. Nem fogyókúrázom, hanem kis lépésekben megváltoztatom az étrendemet és a sporthoz való hozzáállásomat is visszaállítom a régi mederbe (korábban évekig hetente öt napon táncolni jártam). Arra gondoltam, hogy muszáj lesz megszabadulni azoktól a kilóktól, mivel még nem szültem és ha fogok, akkor természetes módon feljön pár kiló. Na én viszont ennél több már nem akarok lenni.

Miért egy év? Mert szép feszes bőrt akarok (most is az van), és szeretném ha a kebleim megmaradnának szép feszesnek és nagynak. Ezért éhezni nem fogok, hanem szépen lassan akarok megszabadulni a feleslegtől. Közben beszámolok itt nektek a testi és lelki változásaimról.

Amit az előző Steinberger kúra óta tettem.

Megtartottam a súlyomat, amit akkor elértem. És még három és fél kilótól megszabadultam (így 73 vagyok)-bár az a  három kiló az bizony fel le ingázik-köszönhetően annak, hogy ritkán járok sportolni, pedig bizony kéne mennem többször is.

A léböjtkúrás alakomat viszont tartom (76 kiló), pedig szoktam enni csokit is, meg tésztát is meg pizzát is, de csak mértékkel. Ha mégis sokat ennék ezekből, akkor a következő napokban délig gyümölcsöt eszem, utána pedig rendesen étkezem- így vissza szokott állni a súlyom.

Amire vigyáznom kell most, hogy otthoni munkát végzek egy pár hete, ami miatt kevesebbet kell mozognom (kiesik az utazással járó séta). Na ennek a párhetes kissé mozgásszegény életmódnak a következménye a bőrömön egyből meglátszott. A mérlegre pedig rá sem merek állni.

Viszont, a jövő hét közepén kezdem el a második léböjt kúrámat, akkor mindenképpen felállok a mérlegre és kiderül az otthoni ülőmunka következménye. Be fogok számolni az eredménnyel.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: egészség kúra léböjt

2011.08.22.
20:25

Írta: KapcsolatAngyal

Érted, Értem. Érted?

Ez a blog sok mindenről szól. Életmódról, célok eléréséről, és még rengeteg mindenről olvashatsz majd itt nálam. Tudom, tudom manapság a tematikus blogok a menők, azok amik csak egy dologról szólnak. Ha nagyon valami mentén akarom kezelni ezt a cikkgyűjteményt, akkor a cselekvés mentén tenném. Hogy miért?

Gondolat, Szó, Tett.

Hát a kigondolás, és a célokról való beszélgetés, a célok leírása, már nagyon megy nekem. Kinek nem? Hátradőlve a fotelban, álmodozva nagyon jól ment nekem már például az életmódváltás. Rengeteg fitnesz-kazettám van itthon, egészséges életmódról szóló cikkek garmadáját olvastam már, tudom ,hogy a fehércukor káros, a fehérliszt úgyszintén, betéve tudtam hogy melyik fitness óra hol és mikor lesz a városban, de az évek múlásával mégis csak növekedett a súlyom, a vitalitásom pedig a padló alatt volt. Igaz ez az életem összes területére. Legyen az párkapcsolat, munka, önfejlesztés, csodás test. Az tuti, hogy meg kell dolgoznom érte. Ha csak álmodozom otthon, akkor nem jön a fehér ló az álomszép hercegen, nem leszek okosabb, gazdagabb, se szebb sem.

Van pár barátom ,akik nagyon hisznek a pozitív megerősítésekben. Ezzel semmi baj nincsen, egészen addig, amíg nem megy el egy olyan irányba a dolog, hogy ne is csináljunk semmit, mert majd megoldódik magától a probléma. Példa: Miss 100 kiló, napi 6000 kalória bezabálása közben be akarja nekem magyarázni ,hogy ő "átalakítja" az ételt olyanná, ami nem hizlal. és különben is napi gyakorlatokat végez az elméjében a fogyásért. Én értem mire gondol, de nézzen már magára. Ez a problémák elkendőzése. Ez a pozitív gondolkodás megcsúfolása. A vonzás törvényének meggyalázása. És még sorolhatnám a jelzőket.

Nem azt mondom, hogy ezek nem segítenek, de ha nem kelsz fel a fotelból, akkor semmilyen eredményt nem fogsz elérni. Aki most leír nekem a hozzászólásban pár kirívó esetet, kiknek sikerült így, hát tegye, lelke rajta. Nem írom, hogy lehetetlen.

Nem állítom ,hogy lehetetlen elérni az álomsúlyt, a milliókat, a kedves barátokat, a nagyszerű munkát, a boldogságot az ágyban heverészve. De elég kevés embernek sikerült. Hány emberről hallottál már, akik munka nélkül gazdagodtak meg- Elég kevésről ugye? Maximum ha valaki nyer mondjuk a lottón, akkor történik vele ilyesmi.  Hány emberről hallottál ,akik csak úgy híresek lettek? Nem, ne dőlj be a cikkeknek, a semmiből jött ismertségről. Beyonce-ről hallottál már? Láttad mennyit gyakorol egy nap? Hány emberről hallottál, akik egészségesek és egyik napról a másikra  gondolatok útján lefogytak húsz kilót? Egyet sem -ugye? Lehet, hogy létezik olyan ember a földön ,aki képes rá. Aki képes kizárólag a gondolatai útján elérni bármit, de a többség inkább keveri a módszereket.

Lejár edzeni a közeli tornaterembe, megfelelően étkezik És közben koncentrál arra, hogy milyen testet szeretne elérni. Aki sikeres a munkájában ,az nap mint nap megdolgozik érte, közben persze kitűzi a céljait, beszél róla és bizony álmodozik is egyszerre.

Ez a blog ezért szól főleg a TETT-ről. Az első két lépés is (GONDOLAT és SZÓ) rendkívül fontos, de ha a harmadikat nem léped meg, akkor örökké a rajtvonalon maradsz és csak nézed, ahogy elsuhannak a többiek melletted.

Én nem akarok így járni ezért eldöntöttem, hogy megváltoztatom az életemet. A párkapcsolati rész rendben van, azon már rengeteget dolgoztam és megtaláltam a páromat. Jelenleg az életmódváltásomon dolgozom, és a céljaim elérésén. Ezekből penge vagyok már elméletben :-)). Most kezdődik a megvalósítás. A száz-mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik.

Sok sikert és kitartást kívánok neked és nekem is az úton.

 

Szólj hozzá!

2011.08.15.
14:37

Írta: KapcsolatAngyal

dr. steinberger után

Még mindig az életmódváltás a téma. Összefoglalva az előző két bejegyzést: Léböjt kúrát végeztem öt napon át. Csak bioleveket, biokenyeret, csapvizet, ásványvizet, zöld teát fogyasztottam. Eredmény mínusz négy kiló, szép bőr, több energia.

Na de mi van ezután? Több könyvben, blogon, fórumokon olvastam, hogy a léböjt hatása nem tart örökké, ha ugyanolyan életet élünk, mint előtte. Többeknek az a tapasztalatuk, hogy egy hét után visszajönnek a leadott kilók, a bőrük sem lesz már olyan mint közben, hiszen tovább mérgezik magukat. Ki akarná ezt? Én tuti nem.

Na de miért is kezdtem bele a kúrába? Nekem nem a fogyás volt a cél, bár nagyon örültem neki. A célom az életmódváltás, egy egészségesebb test és több kitartás volt, így nem ért véget a feladatom egy párnapos böjt kúrával. A dr. steinberger levek után a következő egy hétben csak gyümölcsöt reggeliztem és vacsoráztam. Ebédre pedig eleinte levest ettem, majd a harmadik nap után, rendes egy fogásos közepes adag ételt. Nem szeretem sanyargatni magam, ezért választottam ezt a kímélő megoldást. A mozgásra is több hangsúlyt fektettem, így a bőröm egyre feszesebb és feszesebb. A kúra utáni két hétben még fogytam egy kilót. Mozgás: heti két alkalommal fallabda, amire biciklivel mentem el. Korábban, zumbára jártam heti kétszer, ami nagyon hatásos volt az erőnlétemre és a bőrömre, de híztam tőle (gondolom izmosodtam). Fogok még járni, de most nyári szünet van éppen. Rengeteget iszom-bár ez korábban is így volt. Zöld teát, gyümölcsteákat, gyógyteákat, és vizet fogyasztok. Ami új szokásom lett, hogy házi 100%-os gyümölcsleveket iszom (alma, megy, szilva, sütőtöklé), ha napközben megéhezek. Pont a közelünkben gyártják ezeket, de láttam több zöldségesnél is más gyártóktól, ötliteres kiszerelésben. Előnyük, hogy semmilyen tartósítószert nem tartalmaznak és cukrot sem adnak hozzájuk, na meg az, hogy nem nekem kell kifacsarni a gyümiket.

Mindenkinek ajánlom, hogy kezdjen el valamilyen tisztítókúrát, böjtkúrát vagy lékúrát, mert erősíti a kitartást. Mozogni is kezdjetek el, mindegy mit és mennyit, csak vágjatok bele.

Szólj hozzá!

Címkék: kúra léböjt dr. böjt gyümölcslé kitartás steinberger

2011.08.08.
11:53

Írta: KapcsolatAngyal

dr. steinberger léböjtkúra kipróbáltam - második rész

1. nap - búzafűlé nap

Nagyon nehéz volt. Elviselhetetlen éhségérzet tört rám és ingerlékeny voltam, nehezen gondolkodtam.  Néha remegtem. Nem volt hasmenésem, mint ahogy írták sokan. Sőt kevesebb volt a székletem mint előtte. Nehezemre esett egyszerűbb matematikai műveleteket elvégezni, nehéz volt számítógép közelében ülni.

Ettem kenyeret is hozzá (teljeskiőrlésű - bio rozs DM-es sajátmárka), ahogy írták. Ittam sok vizet még és zöldteát is (4,5 liter összesen)

Részletezve: evések (lé+hajszálvékony rozskenyér), 6 óra, 9 óra, 12 óra, 15 óra, 18 óra és 21 órakor egy hajszálvékony rozskenyér.

2. nap-zöldséglé nap

Elfogyott a kenyér így csak LIDL-ös teljeskiőrlésű rozsszeletet tudtam enni.

A böjtölés sokkal jobban ment, mint az első napon. Éhes voltam de nem annyira, mint tegnap.

Jobban voltam lelkileg és szellemileg is. A matematikai gyorsteszten is átmentem J

Kisebb-fajta mozgásokat is elvégeztem. Háztartást vezettem és közben egyáltalán nem voltam fáradt.

Egész nap végigkísért egyfajta masszív éhségérzet, de kibírható volt.

Már rájöttem arra is, hogy miért adtak két poharat a csomaghoz. Azért mert annyira éhes és szórakozott leszel a nap folyamán, hogy tuti elfelejted, hová raktad az egyiket. Így az egésznapos mozgás is biztosítva van, mert háromszor elmész mellette, majd miközben körbefutod a házat a könyveknél megtalálod. Először amúgy azt hittem hogy azért adtak hozzá kettőt, mert szimmetrikusan szebb a doboz összeállítása. Este lett ásványvizem is - meg is ittam 1 litert belőle egy óra alatt

Étkezések:  9 óra, 13:30, 15:30, 17:00 - Jól látod! kimaradt egy étkezés, mert kiment a fejemből (ergo- jobban bírtam mint tegnap), ehhez még jön rengeteg csapvíz és egy liter ásványvíz, na meg némi a hajszálnál is vékonyabb száraz rozsszelet.

3. nap-ananászlé nap

Ma vettem a helyi bioboltban teljekiőrlésű bio rozskenyeret, ami hihetetlenül finom volt. A márkáját nem tudom ,de ha megtudom tuti leírom, mert isteni volt. Kovásszal készült. Egyetlen hátránya, hogy hamar megromlik, bepenészedik, hiszen nincsen benne tartósítószer. A hűtőben tartottam, így viszont állítólag két hétig is eláll (na, arra nem volt szükség)

Az éhezést jobban bírtam, mint előző nap, de mivel reggel hatkor keltem így nehéz volt, mert akkor kezdtem és estére már nem maradt lé. Vettem lúgosító vizet is- ha már bioboltban járok, gondoltam miért ne. A mai folyadék fogyasztásom 0,75 liter ananászlé, 5 dl csapvíz, 2 liter lúgosító víz, és 0,3 dl ásványvíz (még a tegnapiból)

A bőröm már most szebb mint amikor elkezdtem a kúrát. Az arcomon alapból sem voltak pattanások, így ott csak arról tudok beszámolni, hogy selymesebb lett a bőröm. A combom vékonyabbnak tűnik és nagyon selymes és finomtapintású rajta a bőr. Ilyen eredményeket látva elgondolkoztam rajta, hogy folytatom majd a kúrát úgy, hogy veszek mégegy csomagot vagy akár másfajta bioleveket ízeket és reggeltől délig (vagy ha nagyon nem bírom - akkor 11 ig) csak ezeket iszom.

Ha mégis elfogyna a lelkesedésem, akkor is beszerzek pár üveggel például az ananászléből (ami isteni) és délután uzsonna helyett esetleg egy pohár lecsúszik majd naponta (úgyis 5 napig jó hűtőbe téve). Így költséghatékonyabb leszek, de mégis beviszem a szervezetembe a megfelelő ásványi anyagokat.

Ma ki is mozdultam (tegnap nem tudtam volna, mert nem volt elég erőm). Két órát voltam a városban. Kicsit éhes voltam közben és nagyon meleg is volt, de megérte kimozdulni. Amúgy a bioboltban kaptam a tippet, hogy pirítsam meg a rozskenyeret, mert úgy jobban meg tudom emészteni. Amit korábban vettem (DM-es) az állítólag már előre meg volt pirítva.

A lékúra eddigi hatásai a szervezetemre a bőrszépülésen kívül:

Korábban kelek és éjjelig bagolykodom. Több az energiám már most három nap után is. Kevesebbszer vagyok éhes. Az ananászlét leszámítva 5 szelet pirított rozskenyeret ettem, 2 liter ásványvizet és egy liter csapvizet ittam.

4. nap céklalé nap

Minden szuper. Nagyon bírtam a léböjt-kúrát csak a céklalé ízét nem annyira kultiváltam. Volt, hogy már el is feledkeztem étkezésekről. Reggel 3 kilóval kevesebbet mutatott a mérleg, ami nagyon jó eredmény, nem is számítottam rá. A bőröm nagyon feszes és sima a narancsbőr jelei alig láthatóak már. Nagyon kicsit voltam csak éhes. A mai nap abszolút kibírható volt.

A kísértést csak a vendégség jelentette de vizet ittam csak és nem ettem semmit ott sem bármennyire is kínáltak mindenféle finomsággal.. Már össze is tudok adni két számot villámgyorsan (le is teszteltem J)

5. nap répalé nap

A répalé íze tűrhető volt. Nagyon jól bírtam az egész napot, majdnem elfelejtettem „enni” is.

Már csak arra kell vigyáznom, hogy ne egyek rögtön mindenféle nehéz ételt holnap.

A 6. napon reggel 2 dl paradicsomlével egy rozsszelettel és néni vízzel a gyomromban ruhában mérve (eddig nem így tettem) 76, 7 kiló voltam. Tehát nyugodtan mondhatjuk hogy 76,5 kiló. (80, 5 ről vagy 79,5 ről indultam) Hurráááá Akkor ez vagy három vagy négy kiló mínusz. Éjjen!!. Bár ne mezért kezdtem el, de azért melyik nő ne örülne neki, ha kevesebb lenne pár kilóval?

A bőröm sima és feszes, narancsbőr alig látható rajta. Egészségesebbnek érzem magam, mint a kúra előtt. Egyetlen dilemmám hogy vajon mit egyek most, mert éhes vagyok, de nem szeretném a gyomromat túl korán terhelni. Viszont el kell kezdenem, mert különben sosem tudok visszaszokni a „normális” szilárd kajához.. Eldöntöttem, hogy továbbra is fogok rengeteg levet inni. Anyagi megfontolásból sima paradicsomlevet vettem. Sajnos abba raktak sót és valami ízesítőt is (ami ugye nagy kontraszt a bio paradicsomléhez képest). Képzeljétek el, hogy nem bírtam meginni, annyira taszított az íze. Már így is évek óta igyekszem kerülni a mesterséges adalékokkal, tartósítószerekkel, színezékekkel terhelt ételeket, de most nem is bírom megenni, meginni őket. Hmm ez elgondolkodtató nem?

 

Szólj hozzá!

Címkék: bőr szép kúra léböjt folyadék kitartás narancsbőr steinberger

2011.08.05.
18:44

Írta: KapcsolatAngyal

DR. steinberger kúra-kipróbáltam / első rész

Mi is ez a kúra?

Ez egy ötnapos léböjtkúra, aminek az a lényege, hogy csak bioleveket ihatsz a kúra időtartama alatt naponta 5-ször másfél decit (a poharat mellékelték). Ehhez jön még napi kb. 3 liter ásványvíz, ami ajánlott azért fontos, hogy a méreganyagok könnyebben távozhassanak a szervezetedből. Ennél a kúránál megengedett pár szelet rozskenyér elfogyasztása alkalmanként. Én egy olyan változatot választottam, ahol egy dobozba össze van készítve minden lé, le van írva hogy melyik nap mit kell innod és mennyi kenyeret ehetsz (ha akarsz) és mellékeltek hozzá két poharat is.

Ami meglepett hogy a kúra amikor kinéztem 5800 ft-ba került a bioboltban. Az interneten is ilyen áron volt fellelhető. Ezt az árat elfogadhatónak találtam ahhoz képest, hogy külön-külön ugyanezek a levek sokkal többe kerülnek.  Amikor egy hónap múlva meg akartam venni a "készletet", akkor már 1000!!! forinttal került többe. Elképedtem. Az internetes bioboltokban olcsóbban hozzá tudtam volna jutni, de a postaköltség miatt ugyanott tartottam volna, mintha én ballagok el a boltba és veszem meg (maximum a cipekedést úsztam volna meg).

Miért pont ezt a kúrát választottam?

Itt jegyzem meg, hogy nem fogyókúrázni szeretem volna mikor elkezdtem, hanem a méreganyagoktól megszabadulni és a szervezetemet tehermentesíteni pár napra.Ezenkívül szebb bőrre vágytam ,mert az olvastam különböző fórumokon, hogy csodás lesz a bőröm bármiféle léböjtkúra után.
Rengeteget olvastam a témában a böjtölésről, a méregtelenítésről és társairól. Bevallom túl szigorúnak találtam az ott leírtakat. Azért választottam ezt a kúrát, mert úgy éreztem nekem ez kevésbé lesz megterhelő, mint a keményen vett böjtölés.

Pár barátomnak beszéltem a terveimről és egyből kötekedni kezdtek, hogy miért eszek kenyeret közben majd, és miért nem kérek beöntést előtte. Itt is a mértékletesség elvét használom. Miért is kérnék beöntést, ha érzem, hogy nekem az nem jó, miért is innék kizárólag csak leveket ha az sem jó nekem? Érzem, egyszerűen tudom mi kell nekem és nem érdekelnek a konvenciók és a szabályok. Tudom magamról ,hogy rosszul vagyok ha nem eszem, ezért ha közben úgy érzem, akkor a megengedett bio- teljeskiőrlésű rozskenyér mennyiséget el fogom fogyasztani. Az okoskodók azt is megkérdezték, hogy miért nem én csinálom a leveket? A válasz egyszerű. Mert nem érzem magam késznek arra, hogy beszerezzem az alapanyagokat, biováltozatot (ne mis lehet kapni a megyében sem friss biogyümölcsöket), kifacsarjam –(és vegyek egy jó facsarót. Szerintetek mennyi búzafűre, céklára van szükség 1 liter folyadékhoz? Nem hinném hogy ennyiért be tudnám szerezni a hozzávalókat. Ettől függetlenül később fogok kísérletezni, de most ezt a megoldást kényelmesebbnek ítéltem.

Mivel tudom ,hogy ingerlékennyé és közben gyengévé válok ha nem eszem, így öt napig nem dolgoztam a munkahelyemen, hanem otthon maradtam. A családom is támogatta az ügyet, nem készítettem szendvicseket az első pár napon, főzni pedig olyanokat főztem amit ők szeretnek de én soha nem enném meg.

 Folytatás következik...

 

 

1 komment

Címkék: bőr szép fogyókúra fogyás méregtelenítés kúra dr böjt steinberger ivókúra

2011.08.01.
18:17

Írta: KapcsolatAngyal

Miért vagy sikertelen?

Több száz blogot, fórumbejegyzést, magazint, személyes életutakat tanulmányozva észrevettem valamit. Nem új gondolat, de nagyon igaz. A kitartás hiányzik az emberekből. Ott csúsznak el a fogyókúrával, életmódváltással, önismereti képzéssel, vagy a nyelvtanulással az emberek, hogy nagyon gyorsan akarják elérni a kívánt célt és türelmetlenek. Például elmennek aerobic edzésre 20-30-40 kiló túlsúllyal. Ott a legjobb edző edzi őket, akinek hibátlan az alakja, mert ugye megdolgozott érte. Első számú hiba, vannak edzők, akik sosem voltak kövérek így nem tudják átérezni a problémádat. Hogy ez miért baj? Elméletben megtanulta mit jelent az, hogyha valaki túlsúlyos. Kiváló a szakmájában és tudja mit kell tenned ahhoz, hogy lefogyj.  De érezte valaha azt a terhet amit cipelsz? Érezte a kilátástalanságot? Tudja milyen 40 kiló plusz-súllyal, nulla állóképességgel ugrálni. Tudja milyen nem feladni?

Elkezded az órát azok között, akik már évek óta odajárnak és már bírják a tempót. Meghúzod magad leghátul és próbálod leplezni, hogy ugye nem minden megy elsőre. Közben rájössz, hogy az első órán tuti nem tudsz mindent megcsinálni hibátlanul, örülsz ha végig tudod csinálni úgy- ahogy a gyakorlatokat. Szuszogsz, fulladsz, vörösödsz,minden bajod van, ami természetes ha évek óta nem mozogtál semmit. Ha rosszul választottál aerobic vagy egyéb órát, akkor ráadásul oda-odaszólogat az edző (ne adj isten rádkiabál), hogy csináld tovább ne hagyd abba stb,stb.

Valóban nagyon hatásos edzések ezek, és tudják a tanárok, hogy mit tesznek, tudnál fogyni vele DE!! Az emberek 95 %-a nem kitartó (lehet hogy 99%-de én optimista vagyok). Ha nem jársz el állandóan, ha nem változtatsz az életmódodon, akkor nem lesz változás sem. Nem kell magad emiatt bántani sokan vannak ezzel így. Ha napi 8 órát dolgozol (ami általában  legtöbb helyen több ennél), aztán hazautazol - mondjuk tömegközlekedéssel (Ami szintén 1-2 óra), hazaérsz szalad a lakás, a gyerekek dolgait intézed és főznöd és bevásárolnod is neked kéne, akkor bizony nehéz még heti két három edzést bevállalni. Főleg akkor, ha nincsen kitartásod hozzá.

Hogy miért nincsen kitartásod? Hát azért, mert nincsen sikerélményed. A sikerélmény pedig elmarad, ha nem jársz el azért, mert nincsen kitartásod. Ördögi kör-ugye? Hogy hogyan tudsz ezen változtatni, na erről írom a következő bejegyzést.

 

Szólj hozzá!

Címkék: edzés siker fogyókúra torna kitartás aerobic sikerélmény sikertelenség

2011.07.22.
14:38

Írta: KapcsolatAngyal

Változás kezdődik MOST

mint azt az előző bejegyzésben már írtam elkezdem az életem gyökeres átváltoztatását. Pontosítva önmagam átváltoztatását tetőtől talpig, kívül és belül. A belső átváltozásra már ezer éve figyelek. Tanfolyamokon képzem magam, olvasok, gondolkodok, helyzeteket elemezek,változok. Na de mi van kívül?

Közel húsz év aktív (értsd rengeteg mozgás) élet után kilenc év punnyadás következett. Foghatom az akkori rossz párkapcsolatomra és a rengeteg dolgomra, a házimunkámra, a mumusokra meg a szomszédra, de attól még az én hátsóm lett egye nagyobb és nagyobb. Hogy hogyan jutottam el húsz kiló pluszig?  Hát arról ódákat tudnék zengeni (ha valaki hízni szeretne, akkor nyugodtan írjon, szívesen írok erről bejegyzést ha gondoljátok). A vicces az egészben az, hogy régebben mit nem adtam volna pár plusz kilóért J-Lo-s fenékért és nagyobb cicikért. Félre ne értsétek, nem voltam vézna, volt mindenem, de nekem kicsinek tűntek (testkép zavar). Aztán jött a kövérnek gondoltam magam korszak, na akkor sem voltam kövér (52 kiló). A női olvasók pontosan értik miről van szó-ugye? A magamat nem olyannak látáshoz azért hozzájárult pár nekem tetsző srác beszólása is ("hűű mekkora s..ged van") vagy "milyen kövér vagy". Vagy "ha ilyen lábakon állna Magyarország, akkor semmi gond nem lenne" -de ezt gúnyosan (ismeretlen srác az utcán). Meg a "milyen fehér vagy"!Hát az önképemnek tiniként ezek nem tettek jót. Sosem voltam elégedett magammal ezt kijelenthetem, még akkor sem, amikor megnyertem egy helyi szépségversenyt.

Azért arra büszke vagyok, hogy sosem fogyókúráztam. Egyszerűen nem vitt rá a lélek. Túlzásnak tartottam és tartom (ez a mai napig így van), amikor valaki mindig csak erről tud beszélni. Ráadásul mindig visszaszedik a leadott kilókat, mert sok nő úgy akar fogyni hogy nem eszik és nem mozog. Ennél rosszabbat nem is tehetnének.

Na de elkalandoztam a témától. Változtatok MOST. Mindent méghozzá gyökerestől. Az eddigi mérleg: Az önképem rendben van, ezt kipipálhatjuk (tanfolyamok, könyvek, meditációk, elmélkedések, ja és egy nagyszerű párkapcsolat által). A vitalitásom emelkedett, tisztábbak a gondolataim. Hogy hogyan? Erről a következő bejegyzésben olvashattok.

 

Szólj hozzá!

Címkék: változás fogyókúra önkép punnyadás

2011.07.20.
15:46

Írta: KapcsolatAngyal

A maximalizmus a cselekvés megrontója

Rájöttem mindenre. Arra, hogy miért vannak fölösleges kilóim, hogy miért nem halad az életem, hogy miért nem halad a vállalkozásom.

Amikor valamibe belekezdek azt mindig tökéletesre akarom. Tervezgetek, körüljárom, megtanulom minden csínját - bínját, leellenőrzöm, aztán mégegyszer leellenőrzöm, aztán megmutatom valakinek még valakinek stb. Az életem túltervezett. Ennek következményeképpen el sem kezdek dolgokat, mert túl bonyolultnak tűnnek a sok tervezéstől. Amikor életem még másik mederben folyt, akkor is így tettem, ment is minden csak éppen a gyomrom volt folyamatos görcsben, mert mindenre egyszerre akartam figyelni, ami ment is egy darabig. Nappali kétszakos főiskola, háztartás, munka, párkapcsolat minden egyszerre és tökéletesre akarva. Főzéssel, takarítással, bevásárlással, 5 -ös átlaggal , vasalt ruhákkal, az összes órára bejárással, versenyekre járogatással, karrier egyengetéssel, önképzéssel, angoltanfolyammal, japántanfolyammal és folyamatos megfelelni akarással. Az eredmény egy akkor sikeresnek mondott élet, gyomorgörccsel állandó hasfájással, időhiánnyal plusz 20 kilóval!! Na ennek most vége. A terv a következő. Mindenbe belefogni azonnal!! Kezdve ezzel a bloggal, aminek nem lesz meghatározott célja (egyelőre), nem lesz ellenőrizgetve a bejegyzés stílusa, helyesírása, témája.

Jön ami jön, ami kikívánkozik, ellenőrizetlenül. És kibírom, nem agyalok annyit rajta és egyből küldöm is publikálásra. Nem azt mondom, hogy nem törekszem a jobbra a szebbre a tökéletesebbre mostantól. DE elkezdem amit akarok azonnal. Utánajárok közben vagy legalábbis kevesebbet nézek utána a dolgoknak  mint eddig. És ha nem sikerül elsőre jól, akkor is legalább elkezdtem. Hajrá én!! Cselekvésre fel mindenkinek! Talán kezdhetném a sportosabba válással, de ez már egy másik bejegyzés témája lesz...

 

Szólj hozzá!

Címkék: most cselekvés tedd maximalizmus cselekedj

süti beállítások módosítása